2016. január 18., hétfő

A bölényvadász (regényrészlet)


KENDI LÓNYA ELTIPRÁSA

Hogy mikor születtem, révedezik a gyermek.
Szemében fekete kormú füst, amilyet üszkös, félig égett fa tud kiizzadni, ha újragyújtják. Vagy rajzolni lehetne a szemével, kivéve, hogy a lelke is fekete, az nyújtózkodik annyira szemgödrében. Nem gyermek ez talán, mondogatja, aki csak fél percet tölt vele. És irtózva fordulnak el, vagy nevetve sercintenek felé.
Vagy komolyan veszik, vagy kikacagják, vagy sehogy sem. Eleresztik, hadd fusson, megdöngetik, talpától tarkójáig végigbotozzák, ápolják, ormósra verik. A hátából szilánkokat mosnak ki, késpengét döfnek belé. Étellel kínálják, ruhájától is megfosztják. Forgandó szerencsében él, hol fázik, hol melege van, jól sosincs. És sohasem úgy, ahogy ő szeretné, nem kormányoz, csak sodródik. Kúnó Izráelnek hívja magát.
Kérdés, mikor indul meg a jó útján. (Folytatás a Látó 2015/12-es számában