2016. november 3., csütörtök

Top3

Bencsik Orsolya, Nagy Kata és Szabó Róbert Csaba lett a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj idei három jelöltje. Közülük kerül majd ki a győztes, aki 2016. december 8-án az Unplugged Kávézóban átveheti az elismerést.

http://www.litera.hu/hirek/megvan-a-horvath-peter-osztondij-idei-harom-jeloltje

Szabó Róbert Csaba a Horváth Péter-ösztöndíj esélyeseinek 10-es listáján

Az idén negyedszer adják át a kortárs ma­gyar irodalom fiatal alkotóinak megsegítésére 2013-ban létrehozott irodalmi ösztöndíjat. A Horváth Péter Ösztöndíj A Fiatal Magyar Irodalomért (Péter Horváth Stipendium für die junge ungarische Literatur) célja a legtehetségesebb pályakezdők, a már rendszeresen publi­káló, az adott évben új kötetet megjelentető, 35 évesnél nem idősebb szer­zők támoga­tá­sa, számukra egy évnyi nyu­godt munkakörül­mények biztosítása, új művek megszületésének ösztönzése, a kiadott mű né­metor­szági meg­jelentetésének elősegítése.

A kuratórium által a kiadók javaslatai alapján összeállított Top10-es lista az idén a következő:
Bartók Imre (1985): Láttam a ködnek országát (Jelenkor)
Bencsik Orsolya (1985): Több élet (Fórum-Magvető)
Gál Soma (1992): Sármesék (FISZ)
Horváth Benji (1988): Az amnézia útja (JAK-Prae)
Hyross Ferenc (1992): Tömegvonzás (FISZ)
Lanczkor Gábor (1981): Apás szülés (Jelenkor)
Makai Máté (1986): Koriolán dala (FISZ)
Nagy Kata (1986): Inkognitóablak (JAK-Prae)
Purosz Leonidasz (1996): A városnak meg kell épülnie (FISZ)
Szabó Róbert Csaba (1981): Alakváltók (Jelenkor)

2016. január 18., hétfő

A bölényvadász (regényrészlet)


KENDI LÓNYA ELTIPRÁSA

Hogy mikor születtem, révedezik a gyermek.
Szemében fekete kormú füst, amilyet üszkös, félig égett fa tud kiizzadni, ha újragyújtják. Vagy rajzolni lehetne a szemével, kivéve, hogy a lelke is fekete, az nyújtózkodik annyira szemgödrében. Nem gyermek ez talán, mondogatja, aki csak fél percet tölt vele. És irtózva fordulnak el, vagy nevetve sercintenek felé.
Vagy komolyan veszik, vagy kikacagják, vagy sehogy sem. Eleresztik, hadd fusson, megdöngetik, talpától tarkójáig végigbotozzák, ápolják, ormósra verik. A hátából szilánkokat mosnak ki, késpengét döfnek belé. Étellel kínálják, ruhájától is megfosztják. Forgandó szerencsében él, hol fázik, hol melege van, jól sosincs. És sohasem úgy, ahogy ő szeretné, nem kormányoz, csak sodródik. Kúnó Izráelnek hívja magát.
Kérdés, mikor indul meg a jó útján. (Folytatás a Látó 2015/12-es számában



2015. január 1., csütörtök

Hentesek

HENTESEK 
Rémdráma
A párizsi Théâtre du Grand-Guignol (1897 – 1962) művészeinek
Írta Szabó Róbert Csaba
Egy rémszínház a csőd közelében. Az igazgató szerint azért, mert a valóság kegyetlenebb, mint a grand guignol. A valóságnak a színházban a helye. Meghívja "vendégszerepelni" a henteseket. Jönnek még: öngyilkosjelöltek.



 SZEMÉLYEK:

BÉLABÁ hentes
GYULU, a hentes segédje
IGAZGATÓ
BOBEK, színész
SANYI, színész
LÁNY, öngyilkosjelölt
JÁNOSKÁ, öngyilkosjelölt
RÓTI, öngyilkosjelölt
DRAMATURG
 


"Egyszer egy színésznek azt mondták, vége,
                            Elfolyt vagy ötven liter vére,
                            Ivott rá pálinkát, és mindenféle szeszt,
                            Marlonbrando vagyok, hajtogatta egyfeszt,
                            Játszott Shekszpírt, Moliert, Ibsent,
                            A kritikusok megírták, tehetség: ábszent. 
                            Végül a nemzetiből csúfosan elűzték,
                            Az ülepe: zöld, lila meg azúrkék.
                            Sértődött lett volna, ugyan, dehogy,
                            Ha oroszlánt szíven lőnek, bődül, lerogy,
                            De maradék erejével odacsap, gyilkol,
Visz magával, gyerünk, vár ránk a pokol.

Hatalmas, világító koponya gurul be, visszhangosan szaval

KOPONYA        Egyszer egy színész azt mondta, navégre,
                            Elfolyt vagy ötven-hatvan liter vére,
                            Ivott rá pálinkát, és mindenféle szeszt,
                            Dicaprio vagyok, hajtogatta egyfeszt,
                            Oszkárt nem kapott soha, rendben, oké,
                            Kivágták a nyelved? jöhet a karaoké!

BOBEK                 A rémszínházban meghalsz, feltámadsz,
                            Karóba húznak, és nem kell a fejtámasz,
                            A rémszínházban szörny vagy, mi itt lakik, (szívére üt)
                            Pokolra jutsz, nem kell Káron meg ladik,
                            A Sztüxön átkelni, látod, nem is nagy dolog,
                            Elkárhozunk úgyis, a sírodban rajta, forogj,
                            A halottak élete mindennél jobb,
                            Vágd fel az ereid, ugorj le, hopp!"

2013. augusztus 8., csütörtök

„Leoltom a villanyt és átölelem” Öt bekezdés a Férfiakról

Gerevich András könyve a férfiak könyve. Nem abban az értelemben, hogy nekik szól, nem egy megszólítás ez a könyv, hanem férfiak cselekedeteinek a leírása – versben. Férfiak szerepelnek Gerevich verseiben, így jönnek létre a férfiversek. A férfi, akit Gerevich megrajzol, nem gyûlöli a nõket. Szereti a nõket, pontosan úgy, ahogy a férfiakat is, vagy ahogy a nõk szeretik a férfiakat, pontosan úgy. Mindenki szerethetõ ezekben a versekben, mint ahogy minden férfiban ott él a nõ, és minden nõben ott él a férfi. „Hiába hordok szoknyát, tûsarkút, melltartót, / mikor éjjel hazafelé beugrom a boltba, / már fekete borostám látszik a púder alatt.” (Hermaphroditosz) Gerevich Férfiak-ciklusa a kettõs nemi identitás modernkori példáinak alapgyûjteményébõl áll össze: Teiresziász, Hermaphroditosz, Patroklosz szerepel benne. A férfibõl nõvé, majd nõbõl férfivá változó, és a nõi gyönyört elõnyben részesítõ Teiresziász (azt válaszolja a kérdésen vitatkozó Hérának és Zeusznak, hogy a nõ tízszer több gyönyört érez a testi szerelemben, mint a férfi), a nimfa által elragadott, vele erõszakkal összeforrt Hermaphroditosz és az õ átka, és Akhileusz szerelmének örvendõ Patrokolosz alakjai. Ezek a történetek vannak háttértudásként ott a Férfiak címû ciklusban. És Teiresziasz (Teiresziasz) egyszer, és Teiresziasz még egyszer (Teiresziasz remake). Ahogy nõbõl férfivá, ahogy férfiból nõvé változik. Vagy Odüsszeusz bolyongása, messze a nõtõl, most ez a távolság hirtelen felértékelõdik, a nõ mint otthon, az otthon mint az identitás kifejezõjének egy formája kerül mérföldekre, vagy mérföldekben ki nem fejezhetõ távolságra. És Paphos városa az Égei-tengeren, a paphosi márvány iránti szerelem, ahogy a bányát örökre kiaknázzák a rómaiak, ahogy a márvány hidegsége váltja fel a nõ vagy a vér melegét. „Csak az izgat fel, ha bõröm kõhöz ér, / letéphetetlen ruhája alá be sem nyúlhatok. / Idegesítenek a lányok, a nõk, / és nem tudok mit kezdeni a vérrel.” (Paphos) Minden a változás szerint íródik le.

Gerevich András könyve úgy vezeti fel a férfiak szerelmét, hogy a szerelem leírása semmiben sem különbözhet a férfinak nõ, férfinak férfi iránt érzett szerelmétõl. Semlegesen leíró, olyannyira, hogy a nõnek is egy versciklust áldoz (Ágnes kertje), hogy a szerelem olyan lehessen, amely pusztán a nemek beazonosítása által ne váljon lehetségessé. Nem bizonytalanít el. Ahogy a magzat neme is elõreláthatatlan a fogantatás közelségében. „Az ég penész színû és meddõ, / magzatvízrõl álmodsz, mert / minden sejted kiszáradt / zigóta, gyökered elvetélt // embriója vagy, még érzed / magadban a nõt és a férfit, / epétõl ragad minden levél, / ami eltakarja heges arcodat.” (Ágnes kertje) A remake pedig minderre ráerõsít, kiegyenlít: „Egyformák lesznek a nõk és a férfiak, / különbség semmi nem marad, nõbõl férfi, / férfibõl nõ lesz többször egy élet alatt.” (Teiresziász remake)

Gerevich András könyve mélyen hallgat arról, milyen az, amikor nem férfi az ember. Azt mondja el, amikor nõ, amikor átmenet, amikor férfi. Nem ismeri azt az állapotot, amikor férfiatlanság van csupán, nem aláz meg. Nem is csodálkozik, a férfi az van. Ott van Amerikában. Az Amerikai Color címû ciklus szintén kulturális sémákat rágcsál, azt, ami Amerikára jellemzõ, ahogy Amerikában a férfi látni képes, ahogy a férfit látja megszületni. „George viszont tegnap befeküdt, / hogy szilikon mellizmot ültessen be. / Tizennyolc éves: / születésnapjára kapta az operációt. / A nõvére már tavaly megérte, / hogy méreteiben ki legyen egészítve. / George gátlásain így úrrá lehet: / a legnagyobb ajándék egy szülõtõl, / hogy a fiúból férfit faragtatnak, / (bár utolsóként barátai közül.) / Az orvossal a formát megbeszélték: / teste hol legyen klasszicista, / hol romantikus... csak avantgarde ne.” (George) És ott van Dzsida Nagycsütörtökjének remakje, ahol a férfiak mind alszanak, a férfiak, akikbe már nem volt idõ beleszeretni (Egy csütörtök).

Gerevich András könyve a gimnazista fiúnak íródott, aki férfi. „Néha gondolok rá, szõke fejére, / mert én is így kezdtem: / ha egy férfit akartam, / azt rögtön és egy életre. [...] Helyesen mosolygott, simogatott, / aztán elkísértem a buszig, és / most már a nevét sem tudom.” (A gimnazista) A gimnazista új kalandot keres, és felírja a többihez ezt a mostanit. A férfi elbeszélõvé válik, és fordítva.

Gerevich András könyve a férfiról szól, aki pállott lakásban él, ami hangos a fõúti forgalomtól. „De üres a jégszekrény, ragad a kilincs. // Ez a vágy a legszebb férfi otthona, / akit soha nem találsz odahaza, / mert más férfiak lakásán alszik, / mégis a falon száz fotóról csábít.” (Desire) Öt bekezdés a férfiakról, öt ciklus mindarról, ami a férfit nem különbözteti meg a nõtõl, ami a nõt összemossa a férfival, és fordítva. Így alakul Gerevich András könyve. Van egy férfi, aki versben elbeszél, a férfi, aki egyszerre több férfi, a férfi tapasztalata. És így nõ is lehet. Vagy bármi.

(Gerevich András: Férfiak. Kalligram, Pozsony, 2005.)

Megjelent: A Hét, 2005/23.